2016. október 27., csütörtök

Mit jelent a szabadság?


forrás: http://4.bp.blogspot.comMit is jelent?

Hiszen szabadok vagyunk! Nem? Nem!
Álljon itt egy filmes idézet, hogy megértsd hogy mitől is nem vagyunk szabadok!

"Képzelje el, hogy a világ másik felén élte eddigi életét.Úgy, hogy minden nap azt mondják, hogy a szabadságot védi.
Aztán egyszer úgy dönt, elég volt.
Rájön arra, mire áldozta eddigi életét.
És most már, élvezni is szeretne valamit abból a szabadságból.
Nézze meg az embereket.
Mondja meg, ön szerint melyikük szabad?!
Felszabadult a szorongásból, a stresszből...
a félelem alól, hibáktól, sértésektől, árulástól...

Hányan szeretnének megszületni a mostani tudásukkal?
Gondolkodott már azon, hányan...
élnének az életüket még egyszer ugyanúgy?
És hányan éltek volna úgy, ahogy én?"

Jack Reacher (2012)
forrás: http://cdn.collider.com/wp-content/uploads/jack-reacher-tom-cruise.jpg












forrás: https://helpwiththetoughquestions.files.wordpress.com
...és még egy filmes idézet: 

"Magunk építjük a mennyünk
és magunk a poklunk, míg élünk,
mindannyiszor, ha fájdalmat okozunk,
vagy épp szenvedést."
Faster (2010)

2016. október 19., szerda

Popper Péter a buddhizmusról 1. : A fazekas legendája

(forrás: http://www.nlcafe.hu/data/cikk/9/80504/1.jpg)

A FAZEKAS LEGENDÁJA

Réges-régen élt egyszer Indiában egy Kámanita nevű fiatalember, dúsgazdag kereskedőcsalád sarja. Megismerkedett egy Vaszhitti nevű lánnyal, és lángoló szerelemre gyúltak egymás iránt. S bár szerelmük az égig lobogott, mégsem lehettek egymáséi, mert Vaszhitti haridzsán volt, érinthetetlen az előkelő Kámanita számára. A kaszt törvényei erősebbek voltak, mint ők. Egy idő után el kellett válniuk. Kámanita megnősült, rangjához illő gazdag leányt vett feleségül, egyesítették a vagyont, hajóik úsztak a folyókon, karavánjaik járták az országutakat, palotájukban nyüzsögtek a szolgák és az ágyasok.
Egy napon híre jött, hogy egy Angulimála nevű kegyetlen rablóvezér érkezett a vidékre. Az a terve, hogy megrohanja Kámanita palotáját és mindenét elrabolja. Kámanita fegyverbe szólította a szolgáit, és ő maga is felfegyverkezve, háza lapos tetejéről fürkészte a rablókat, készült a harcra. S az éjszaka első harmadában azon töprengett, hogyan fogja ádáz tusában megvédeni mindazt, ami az övé. Az éjszaka második harmadában az jutott Kámanita eszébe, hogy mi lesz akkor, ha a rablók erősebbek? Mindenétől megfosztják. Semmije sem marad. S megdöbbenésére valami megkönnyebbülésféle kezdett benne felderengeni. Mennyi gondtól, aggodalomtól, kínos napi kötelességtől szabadulna meg! S az éjszaka harmadik harmadában már várta a rablókat. Bárcsak jönnének, és elhoznák a sok nyűgtől való megszabadulást. 
De a rablók nem jöttek.
Hajnalodott, felkelt a nap. Akkor Kámanita azt kérdezte magától: Miért kellenek ehhez rablók? Felkelt, lerakta fegyvereit, hátra sem nézve kiment a palotából, és elindult az úton. Szabad volt.
Most már tudta, mi az, ami nem kell neki, de még nem tudta, mi az, ami kell. Így vándorolt, bolyongott az országban, amikor híreket hallott arról, hogy egy Buddha jött el megint a világba, és tanít. Nyomába eredt tehát. Ámde Buddha is vándorolt, és Kámanita évekig nem tudta megtalálni. Mígnem egyszer Buddha azt mondta az őt kísérő tanítványoknak, hogy egy időre egyedül szeretne maradni. Megbeszélték az újbóli találkozás helyét, és Buddha egyedül ment tovább. Egy falu szélén esteledett rá. Betért az első házba - a fazekas háza volt -, és engedélyt kért, hogy az éjszakát a tornácon tölthesse. Néhány óra múlva odaérkezett Kámanita is. Neki is megengedték, hogy a tornácon éjszakázzon, elférnek ketten is.
Buddha kérdezgetni kezdte az érkezőt, ki ő, és mi hajtja vándorútra. Kámanita elmesélte történetét, s azt, hogy ő a Buddhát keresi, a tanítványa kíván lenni. Buddha nem mutatkozott be, ehelyett így szólt:
- Én jól ismerem a Buddha tanításait. Hosszú az éjszaka, elmondom neked.
Buddha tanítani kezdte Kámanitát, de ahogy előrehaladtak a Tanban, úgy lett az új tanítvány egyre szomorúbb. Végül félbeszakította:
- Ne haragudj, de te biztosan rosszul ismered a Tanítást. Az a Buddha, akit én keresek, ilyen szamárságokat nem taníthatott.
Buddha elhallgatott. Hajnalra virradva Kámanita útnak eredt, de egy arra rohanó megvadult bika felöklelte és összetaposta őt. Kámanita meghalt a fazekas háza előtt.
Amikor Buddha ezt a történetet elmesélte tanítványainak, nagyon megharagudtak rá. Megkérdezték, tudta-e, hogy Kámanita reggel meghal? Buddha azt felelte: Tudta, hogy ez a Kámanita életének utolsó éjszakája. Ez még kevésbé tetszett a tanítványoknak. Megkérdezték: Miért nem mondta meg Buddha, hogy ő kicsoda? "Mert nem az ember a fontos, hanem a Tanítás" - felelte a Megvilágosodott. - S tudja-e, hol van most Kámanita - kérdezték a tanítványok.
- Kámanita a Napnyugati Paradicsomba került, mert igaz ember volt, az igazságot kereste. De vissza kell még térnie a Földre, mert találkozott az igazsággal, és nem kellett neki...
Ez idő alatt pedig Vaszhitti hű maradt szerelméhez. Magányosan élt. Azután ő is hallotta, hogy mindenfelé megalakulnak Buddha kolostorai, vonzotta őt a Tanítás, és belépett az egyik kolostorba szerzetesnőnek. Buddhának pedig az volt a szokása, hogy sorba járta a kolostorokat, és mindenütt időzött egy darabig. Egy napon Vaszhittiékhez is elérkezett, és velük maradt. Vaszhitti szívének minden rajongása, hite, bizalma, lelkesedése Buddhára áradt. Amikor Buddha tovább vándorolt, minden szerzetesnőnek adott egy meditációs mondatot. 
Amikor Vaszhittihez ért, ránézett és így szólt:
- Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad. Ez a te mondatod, leányom, erre az életre.
Vaszhitti elégedetlen volt a mondatával.
A többiek gyönyörű, mély értelmű, titokzatos szövegeket kaptak, ő meg ilyen egyszerűt. Hogyan lehet ezen meditálni? Elhatározta, hogy Buddha után megy, és új mondatot kér tőle.
De nem sikerült utolérnie a vándorló Mestert, s mire a közelébe jutott, Buddha már halott volt. Magára maradt hát a mondatával: Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad!
S mert mégiscsak Buddhától kapta, meditálni kezdett. S ahogy elmélyült benne, úgy tárult fel előtte ennek a mondatnak végtelen mélysége és háttértartománya.
Megöregedett, meghalt, és nem ért a meditáció végére. Újra meg újra megszületett, sok életet élt le, s még mindig a mondatán gondolkodott. Végül már olyan tökéletes lett Vaszhitti, hogy nem emberként, hanem égitestként jelent meg a világban, ott fénylett a kozmosz éjszakájában ötmillió évig mély meditációba merülve. S aztán egyszer csak történt valami.
A nagy, néma, csillagos világmindenségből lassan kiformálódott Buddha, az ő imádott Buddhája. Azt kérdezte:
- Elkészültél-e, leányom, a mondatoddal?
- Uram, azt hiszem, hogy most már elkészültem vele.
- Örülsz-e, hogy újra találkozunk?
- Uram, teljesen mindegy...
- Látom, leányom, hogy tényleg elkészültél a mondatoddal! - szólt Buddha, és szétfoszlott a semmibe.
(forrás: http://www.b612.hu/popper_peter_b612_051130.html)